A HR Tükör célja

A HR Tükör kutatás célja, hogy a résztvevő vállalatok vezetőiben élő “HR kép”, és a HR önképének összevetésével az egyezések, illetve eltérések mentén szervezeti párbeszéd induljon el, melynek fókusza a HR működésének, valamint a HR és a vezetők együttműködésének fejlesztése.
E cél elérése érdekében a HR Tükör egy rendszeres, nyitott körű online kutatási program, amelynek során a résztvevő HR szervezetek a 360 fokos felmérés logikájának megfelelően visszajelzést kapnak belső ügyfeleiktől azok elvárásaira és elégedettségére vonatkozóan.  A visszajelzéseket saját önértékelésükkel, és a többi résztvevő szervezet benchmark adataival is összevethetik a fejlesztési akciók megalapozása érdekében.

A kérdőív fókuszában 3 fő terület áll: mivel foglalkozik a HR, mindezt hogyan csinálja, és ezzel milyen üzleti hatást ér el. (Letölthető 2009 kutatási eredmények itt.)

Az eredmények az összesített adatok és trendek vizsgálatával lehetővé teszik egy olyan szakma fejlődési dilemmáinak, trendjeinek, valamint legjobb gyakorlatainak nyomon követését is, melynek hazai elfogadottsága, elismertsége még kialakulóban van. A kutatással a szakmán belül folyó párbeszédhez, és a szakmai identitás erősítéséhez, alakításához is hozzá kívánunk járulni.
A kutatásra eddig 2003, 2005, 2007 és 2009 években került sor. A következő kutatási forduló 2011 novemberétől 2012 februárjáig zajlik. (Letölthető kutatási tájékoztató itt.)