Fejér Péter

Szervezetfejlesztési tanácsadó, ügyvezető partner






Tanácsadói munkámról

Legszívesebben ahhoz járulok hozzá, hogy ki-ki a saját életében nagyobb felelősséget tudjon vállalni. Minden nehéz helyzetben, konfliktusban ott rejlik a felismerés: én vagyok a felelős a saját életemért.

 

Minden változási folyamatot támogatni akarok, amelynek az élén egy olyan vezető áll, aki valóban akar valamit, akinek fontos az igazság, és aki nem áll meg akkor sem, amikor kiderül, hogy a problémának ő is része. Legszívesebben felső vezetőkkel dolgozom, mert az ő személyes változásuk jelenik meg leginkább az általuk vezetett szervezetben.

 

Törekszem arra, hogy a munkám során valami olyan történjen meg velünk, ami után már nem tudjuk pont úgy élni az életünket, mint az előtt.

 

Szakmai bemutatkozó

2000-2002      IBS másoddiplomás Szervezetfejlesztő-szupervizor képzés, hallgató.

1993-1999      Eötvös Lóránt Tudományegyetem, Szociológiai Intézet, szociológus szak.

1989-1992      Pénzügyi és Számviteli Főiskola, pénzügy szak, pénzintézeti szakirány.

1984-88         Berzsenyi Dániel Gimnázium, spec. matematika osztály, Budapest

 

Szakmai tapasztalataim

Leginkább vezetésfejlesztési és változásmenedzsment folyamatokban dolgoztam az elmúlt években. A vezetésfejlesztési projektekben többször dolgoztam vezetői kompetencia modellek kialakításán, ami az adott szervezetben arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit csinál a kiváló vezető. A válaszok egyben elvárásokká is váltak minden vezető felé. Ezen elvárások alapján valósítottunk meg többször is olyan vezetői 360 fokos, több szempontú visszajelzési folyamatot, amelyben sok személyes megérintődésnek, alapvető felismerésnek lehettem szemtanúja. E visszajelzések többször is jó kiindulópontnak bizonyultak készségfejlesztői programok megvalósításának.

 

Izgat az is, hogyan nyerhető vissza egy vezetői csapatban a beszélgetés képessége.  Azaz annak a képessége, hogy saját magamat képviseljem és kíváncsi legyek másokra. Hiszek a beszélgetés erejében, abban, hogy a legtöbb probléma megoldható ezen egyszerű eszközzel. Ezt támogatom vezetői csapatok együttműködés fejlesztő tréningjein vagy team coaching folyamatokban is.

 

Szupervizorként 2002 óta több (50 folyamat, 400 alkalom) egyéni és team coaching folyamatot kísértem végig. 

Hiszek abban, hogy nincs idealizált vezetői szerep. Minden vezetőnek saját magának kell definiálnia azt a szerepet, amit be akar tölteni úgy, hogy közben minél közelebb legyen magához. A hatékony és sikeres vezetői munkának szerintem ez az alapja.

 

Néhány fontos projekt a közelmúltból:

Tetra Pak – Szervezetfejlesztési folyamat a gyártás területén zajló vezetésfejlesztési és együttműködés fejlesztési programokkal

GSK – Vezetésfejlesztési (felsővezetői coachnigok, Fejlesztő Vezető Akadémia, Talent Program)  és HR (Karriermenedzsment, kompetencia modell, AC/DC projektek, eszköz/rendszer fejlesztések, HR együttműködésfejlesztés) fejlesztési projektek

Visteon – Vezetésfejlesztési folyamat (vezetői kompetenciamodell kidolgozás, 360fokos visszajelzés, menedzsment fejlesztés, vezetői készségfejlesztő programok)

Egyéni és team coaching folyamatok – Magyar Telekom, MOL, Magyar Energia Hivatal, ING lízing, OTP, Philip Morris, GSK, Scale, Deloitte, BAT, Phd.