Hajnal Helena

Irodai munkámról

Erős bennem a csapat jelentősége: az „együtt”, „egymásért”, „egymással egy közös célért” folyamatos érzése. Hitvallásom, hogy megfelelő környezetben a közös célok és a közös sikerek „részesének lenni-élmény” egyszerre jelentik a motivációt és a jutalmat.



Az OD Partner számomra az az optimális környezet, amelyben a hatékony szakmai és emberi együttműködés közös örömeit és eredményeit minden nap megtapasztalom. Jó érzés megélni, hogy irodavezetői-pénzügyi munkámmal -vagy akár ebből kilépve bármilyen feladat, helyzet apró fogaskerekeként- hozzájárulhatok a csapat sikereihez.

Fontos számomra az önállóság szabadsága és felelőssége is -és az ehhez szükséges bizalom és tiszta kommunikáció. Az OD Partner tevékenységével és értékvállalásaival olyan figyelő, fejlődő, értékteremtő, alkotó közeget teremt, amelyben a munka nem csupán változatos feladatokat és kihívásokat jelent, hanem lehetőségeket a fejlődésre, a valódi tanulásra - egymástól, mástól…és magamról.

 

Szakmai bemutatkozó

2010- OD Partner

2009-2010: Dékettő Statikus Iroda Kft.

2007-2009: Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Hivatal

2006-2007: Enviroduna Project Management Kft.

2001-2006: Duomax 2000 Építőipari Kft. (közben GYED-en két kisfiammal)

2001: BRFK

 

1996-2001: Szabó Lőrinc Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium- gyakornok, tanító

1995-2000: ELTE-TÓFK, Tanítói Kar, magyar nyelv és irodalom műveltségterület

 

Szakmai tapasztalat

Irodavezetői, illetve vezetői-asszisztensi feladatkörben sokrétű tapasztalat megszerzésére nyílt lehetőségem az oktatás, a közigazgatás, az európai uniós támogatottságú projektmenedzsment, az egyházi diplomácia, valamint az építőipar és a tervezői szféra ügyviteli és szervezési területein.

A sok éves szakmai tapasztalatokon túl a különböző munkaterületeken és a komplex feladatkörökben számos olyan emberi helyzettel és problémával is találkoztam, amelyek során az empátia és a megfelelő kommunikáció vált a leghatékonyabb és leghitelesebb értékké a munkámban.

Mielőtt vezetők és munkatársak -vagyis felnőttek- támogatására szegődtem, gyermekekkel való több éves munkában és együttlétben gazdagodhattam olyan ismeretekkel, élményekkel, melyek tapasztalatai, tanulságai azóta is meglepően sokszor segítenek az élet egyéb területein is.