Image

Rácz Róbert

Humán Erőforrás vezető
FGSZ Földgázszállító Zrt.

Milyen helyzetekben dolgozol szívesen az OD partnerrel, mikor hívsz minket?

Röviden válaszolva, minden helyzetben szívesen dolgozok az OD partner tanácsadóival, de úgy gondolom, hogy az igazi erősségük az a komplex, teljes vállalatot átívelő programok támogatása (szervezetfejlesztés, kultúrafejlesztés, utánpótlás nevelés, stb.) az azok során történő együttműködés. Hívni is akkor hívom őket, ha ilyen összetettségű feladat előtt állok és szükségem van akár csak egy rövid együtt gondolkodásra, vagy a teljes folyamat soráni támogatásukra.

Miért szeretsz velünk dolgozni?

A szakmaiságuk az alap, de ezzel úgy gondolom elég sok tanácsadó cég rendelkezik a piacon. Ami számomra kiemeli őket a versenytársak közöl az az, hogy a folyamat során már nem külsős tanácsadóknak, hanem szinte kollégáinknak tekintjük őket hiszen értenek és ismernek minket, továbbá a programokat teljes mértékben ránk szabják, azt keresik, hogy nálunk mi az ami működik, nem a konzerv megoldásokat próbálják alkalmazni. Azonban a „beépülés” ellenére is végig fókuszáltak a kitűzött cél elérésében, s ha kell – a megbízóval való konfliktust is felvállalva -  tükröt tartanak elénk, hogy esetleg egyes döntéseink, cselekedeteink miért térítenének le minket a kijelölt útról

Marton Klaudia

Humán Erőforrás Igazgató
Groupama Biztosító Zrt. 

Milyen helyzetekben dolgozol szívesen az OD partnerrel, mikor hívsz minket?

Azért szeretek az OD Partnerrel együtt dolgozni, mert nem azon Tanácsadók közé tartozik, akik azt próbálják szállítani, amit az Ügyfél szeretne, hanem azt, amire szüksége van. Mindezt teszi az igények pontos megértésével, és annak rendkívül kifinomult interpretációjával. Ezáltal olyan pontokra is rámutatva, amiket a megrendelő vagy nem ismert fel, vagy nem akart vele szembesülni.

Miért szeretsz velünk dolgozni?

Olyan esetben keresem meg az OD partnert, amikor ôsszetett szervezeti helyzetre keresek megoldást, érzékeny a szituáció, és egy esetleges beavatkozásnak a kimenete sem egyértelmű. Ilyen esetekben rendkívül fontos az éles látás, és a helyzet minden részletére kiterjedő, alaposan kidolgozott fejlesztési javaslat.

Révész Zoltán

Cluster Director Facilities & Real Estate Management, Cluster Europe & Central Asia

Tetra Pak Csomagolóanyag Gyártó Zrt.

Milyen helyzetekben dolgozol szívesen az OD partnerrel, mikor hívsz minket?

Amikor látom, hogy valami nem működik a szervezetben, az együttműködés akadozik, emberek osztályok konfliktusban vannak egymással, vezetői üzenetek/akarat nem megy át.

Miért szeretsz velünk dolgozni?

Alapos helyzetfelméréssel kezdenek, helyzetre szabott módszertant kapunk és ez mindig elindított egy jóirányú változást.

Pellioniszné dr. Paróczai Margit dr.

Emberi Erőforrás Igazgató
Richter

Milyen helyzetekben dolgozol szívesen az OD partnerrel, mikor hívsz minket?

Talán amikor a fejlesztés szó van a fókuszban. Lehet szervezetfejlesztés, vezetőfejlesztés, valamilyen HR projekt vagy alaptevékenység  fejlesztése.  Mindegyikre  vannak példák. Vezetőképzés, új vezetők fejlesztése, teljesítményértékelő rendszer bevezetése és folyamatos fejlesztése.

Miért szeretsz velünk dolgozni?

Alapos, mélyreható szakmai tudást képviseltek. A partner szerepet komolyan veszitek és az ügyfél igényeinek alapos megismerése után igyekeztek testre szabott megoldást adni. Komoly, megbízható együttműködést sikerült kialakítani. Sem szervezésben sem szakmai tudásban nem csalódtunk eddig.

1200 fős SSC

Az OD Partnerrel egy, most már harmadik évadánál járó vezetőfejlesztő tehetségprogram, illetve különböző egyéni és team coaching folyamatok kapcsán dolgozunk együtt. A közös munka számomra mindig biztonságérzetet ad, mert tudom, hogy őszinte és transzparens kommunikációra és együttműködésre számíthatok tőlük. Anitáék minden általunk megfogalmazott fejlesztési igény esetén nagy gondot fordítanak arra, hogy alaposan feltérképezzék a kiindulási helyzetet, és ha úgy gondolják, hogy a vélt és a valós probléma között eltérés van, akkor erre nem félnek rávilágítani, és a megrendelő elképzeléseitől eltérő javaslattal előállni. Még sosem fordult elő, hogy konzerv-megoldást kínáltak volna, mindig az elérendő célt szem előtt tartva, az adott résztvevői kör szükségleteire szabják a fejlesztési programot. Minden interakciójukban értő figyelemmel fordulnak a másik fél felé, függetlenül attól, hogy egy adott program résztvevőiről vagy a szervezet HR-képviselőiről van szó. Ezzel  olyan bizalmi légkört teremtenek, amiben mindenki biztonságban érzi magát, és nagyon figyelnek arra, hogy ez a légkör még véletlenül se sérüljön meg. Rendkívül becsülöm bennük, hogy miközben a HR munkáját gyakran segítik a szervezetre vonatkozó általános meglátásaikkal, a fejlesztések során felismert mintázatokkal, az egyes résztevőkhöz kapcsolódó bizalmas információkat sosem osztanak meg. Számomra nagyon könnyű azonosulni azzal a szemléletmódjukkal is, hogy a fejlesztésről folyamatszerűen gondolkodnak. Ennek eredményeképp a résztvevőkből közösség lesz, amelynek tagjai olyan útravalót kapnak, ami a formális fejlesztési folyamat lezására után is hatással van vezetői identitásukra és emberi kapcsolataikra.